
Gyergyószék rangos rendezvényévé nőtte ki magát a tizenegyedik alkalommal megrendezett Hagyományőrző Nap. Ez alkalommal szentelték fel a szentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium egykori diákja, Márton László által adományozott új harangot.
Az elmúlt években a Hagyományőrző Nap megnyitó ünnepségét mindig egy-egy, az iskola arculatát meghatározó ünnepi mozzanatr színesíti. Így állítottak emléket Jakab Antal püspöknek, Tarisznyás Márton néprajzkutatónak, sor került az iskola rekonstruált első tablójának a leleplezésére, majd a gimnázium homlokzatára visszakerült nemzeti jelkép előtt tisztelegtek.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ fotópályázatot hirdet Két keréken a város címmel.
Tizenkét együttes, közel száz népzenész és néptáncos találkozott Gyergyószentmiklóson, hogy együtt éljék meg a gyökerekhez való visszatérés örömeit. Az öt éves kimaradás után újra létrejött találkozó egyértelmű következtetése: büszkének kell lennünk dallamainkra.
2014. június 3-án, kedden délelőtt 9 és 12 órától szervezzük meg idén a hagyományos Gyermeknapi Versmondók Találkozóját XVI. alkalommal.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ tisztelettel meghív minden érdeklődőt 2014. március 25-én, kedden 18 órára a Művelődési Ház, Karancsi Sándor termében
A Fogarasy Mihály Általános Iskola gyereke, a Csodavilág Napköziotthon kiscsoportosa, Cuptor Petru-Rareș súlyos beteg. 2014. január 28-án Marosvásárhelyen agyhártya és agyvelőgyulladást diagnosztizáltak nála. Néhány napot kómában volt, majd, hogy fájdalmát viselni tudja, altatták. Több mint két hetet volt ebben az állapotban. Közben tüdő és mellhártyagyulladást kapott. A gyulladás megtámadta az arccsontjait, ezzel műtötték nemrég. Rareș most nem hall, nem tud beszélni, táplálkozni, nem tud mozogni. Egy hónapot még az intenzív osztályon lesz, majd egy rehabilitációs központba kerül. A szülők segítség nélkül nem tudják biztosítani gyermeküknek, a felépüléséhez szükséges anyagi alapot. Minden adomány közelebb viszi Rareșt ahhoz a naphoz, amikor reményeink szerint újra együtt játszhat társaival.
Az Európai Önkéntes Szolgálat révén fiatalok önkéntes munkát végezhetnek egy másik országban, a költségeik teljes fedezése mellett. Az önkéntesség intézménye Székelyföldön is terjed. Székelykeresztúr után Gyergyószentmiklós is megpályázza az önkéntesek fogadására irányuló projektet.

