kavalkád.
ifjúság I oktatás I kultúra
A Communitas Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága az elmúlt évek gyakorlatát követve, a 2015-ös esztendő elején kiadja az év művelődési eseménynaptárát.
Felkérjük a romániai magyar civil szervezeteket, hogy 2014. január 15-ig küldjék el a jövő évre tervezett kulturális rendezvényeik adatait.
Mikulásjárás
A katicabogár névre hallgató kiscsoportosoknak nagy élményt jelentett, hogy a napköziben találkozhattak a Mikulással. Számukra ez újdonság volt, hogy ide is ellátogatott. Nagy volt az izgalom, de annál nagyobb volt a meglepődés, amikor meghallották a folyosón a Mikulás gyönyörűen szóló csengőjét. Kíváncsian várták, miről fog mesélni a Mikulás és hogy mit rejt szép piros zsákja.
SZÜLETETT
Második alkalommal szervezte meg a Pro Tekerőpatak Egyesület és a Tekerőpataki Fiatalok a „Tájékozódás Tanulás" programot, melynek célja a természetben való tájékozódás és elsősegélynyújtás elsajátítása. A résztvevők különböző versenyeken mérhették össze tudásukat, miközben meg tanulnak csapatként dolgozni.
Az érkezés után egy rövid tájékoztatásra került sor, mely alatta résztvevők útbaigazításokat kapta a rájuk váró feladatokról és az elkerülendő veszélyekről.
A cél az volt, hogy az előre kiépített pályán minél rövidebb idő alatt végig haladjanak, minden útjelet regisztráljanak, az elrejtet idézeteket megtálaljak és a séta közben lehető legtöbb gomba fajtát, gyógynövényt gyűjtsenek, íjat és nyílvesszőt készítsenek, csapat indulót költsenek.

Negyven évvel ezelőtt adták át a gyergyószentmiklósi művelődési házat. Az építkezés folyamatáról kiemelt helyen számolt be a korabeli sajtó. Országos és megyei lapok, az Előre, a Hargita és a Művelődés is nagybetűvel hozta a négy évig tartott építkezés fő mozzanatait, átadását. A szentmiklósi néptanács akkori titkársági osztályának vezetőjével, Benedek Pállal is beszélgettünk e megvalósításról.
Bábu lába, kesztyű keze,
üres feje tömve-töltve,
tarka-barka mesefölddel.
Ott legyek, hol sosem voltam.
Bábországba négykéz másztam,
lábam zsinór,
orrom pom-pom,
cérna hajam összekócolt.
Hókusz-pokusz-csiribum
abrakadabra-csiribá!
én most bábországba szállok már!!!
JUHÉÉÉ!!!
A Halvirág Egyesület célja, olyan minőségi gyerekprogramok szervezés, amelyek nemcsak szórakoztatják, hanem közvetlenül neveli, fejleszti is a gyerekeket. Ezért bábszínházi előadások szervezése és bemutatása mellett drámapedagógiai módszereket felhasználó foglalkozásokat is szervez. Ilyen program a Barangolás Bábországban, amely bábszínházi elemekkel dolgozva szeretné érzékenyé tenni a gyerekeket a színház iránt, és nem csak színházlátogatóvá nevelni őket, hanem színház értőkké is. Egy-egy barangolás alkalmával a résztvevők elkészítenek egy-egy fakanálbábot, amely a sajátjuk lesz, és a bábbal előadnak egy rövid bábszínházi előadást. A háromórás foglalkozások három részből tevődnek össze: bemelegítő gyakorlatok, amely során ismerkednek a bábszínházzal, a bábszínész feladatával drámapedagógiai gyakorlatokon keresztül, kézműves foglalkozás és a bábelőadás gyerekeknek gyerekektől.
Múzeumi látogatás
Az idén októberben ellátogattunk a múzeumba, ahol megtekinthettük A Ford T - modell kiállítást. Megfigyeltük az régi és új járműveket, valamint a híres Bádog Böske autó egy korabeli makettjét. Érdekes dolgokat tudtunk meg a közlekedésről, egy nagy gyakorlópályán ki is próbáltuk a tanultakat. A kislányok is jól érezték magukat a fiús téma ellenére, közösen autókáztak, utat építettek, jelzőtáblákat kerestek. Az oviba visszatérve mindenki elkészítette a saját gyalogos igazolványát.
Az elmúlt hétvégén, 2014.november 5.6.-a között, Marosfő ifjúsági szervezete csapatösszerázót szervezett a település fiataljai számára.
A program célja volt bevonni a húsz év alatti korosztályt az egyesületünk tevékenységeibe, valamint hatékony csapattá kovácsolni a szervezet régi és új tagjait. Szervezetünk folyamatosan arra törekszik, hogy a vidéken élő fiatalok igényeinek megfeleljen. Ebből a törekvésből szerettek volna részt vállalni a fiatalabbak is. Azért volt szükség az összerázóra, hogy ezeket a buzgó fiatalokat is be avathassuk tevékenységeinkbe.

Rovatok
kavalkád.
egy/más.
(im)pulzus.
Témakörök
Támogatóink
