A gálaműsort 2016. március 11-én szervezték a gyergyókilyénfalviközösségi házban, amelyre 14, négy fős csapat nevezett be a gyergyói kerületből és Maroshévízről.
A műsor előtt a diákok és tanáraik megkoszorúzták Dr. Jakab Antal szobrát a kilyénfalvi templomkertben, Ft. Fehér Lajos köszöntőbeszéde után.
A műsorra az iskolák csapatai verssel, népdallal, néptánccal, nagyböjti énekkel készültek, több csapat rövid jelenetet adott elő a püspök gyerekkoráról,a család hajdúnánási tartózkodásáról, tanulmányi éveiről, Márton Áron püspökkel való találkozásáról valamint a börtönévek nehézségeiről.
kavalkád.
ifjúság I oktatás I kultúra

Tisztelt közönség!
Idén érkezett második kiadásához a Klassz–Tavasz Fesztivál. A kínálat bővült, hiszen nem csak koncertekből áll a programsorozatunk, hanem más művészeti ágak is teret kapnak. Új helyszínek, új zenei stílusok, gyerek-, ifjúsági és felnőtteknek szóló koncertek várják a nagyérdeműt. Kilenc eseménnyel, négy helyszínen, több mint 50 művész munkája révén jön létre a közel két hónapot felölelő fesztivál.
A 2016-os Klassz–Tavasz Fesztivált a komolyzenei bérletben is szereplő Megic Tango címet viselő, Zeno Apostolache & Co. koncertjével indítjuk március 22-én, kedden 19 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében.
Zénó Apostolache zeneszerző, harmonikás, számos nemzeti és nemzetközi színházfesztivál díjával kitüntetett művész és a Quartetul Grazioso (tehetséges zenészek, akik már számos koncertet, zenés előadást adtak határon innen és túl), a meghívottaikkal közösen (Gombócz Avar – vibrafon és Fazakas Attila – nagybőgő, mindkét művész a marosvásárhelyi filharmóniából) sikerült egyesítsék a merész harmóniákat, és létrehoztak egy kiterjedt hangzást, azt a benyomást keltve a hallgatóban, hogy egy kis zenekarral áll szemben.
A Karmazsin Népi Együttes Huszároké című, ünnepi gálaműsorát tekintheti meg az érdeklődő március 15-én, kedden 18 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében.
A Karmazsin Népi Együttes 2015-ben alakult Gyergyó-medencei népzenészekből és énekesekből, hogy a reprezentatív eseményeken minél hangsúlyosabban képviselhesse/szólaltathassa meg a régió és más vidékek népzenéjét. Nevét a mélyvörös, enyhén kékesbe hajló, állati eredetű festékanyagokból előállított karmazsin színről kapta.

Március 14., hétfő
19:00A Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar közös hangversenye, művelődési ház színháztereme
Március 15., kedd
12:00 Ünnepi szentmise,Szent Miklós római katolikus templom
13:00 Felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz
13:15 Megemlékezés és koszorúzás a Petőfi- és Kossuth- szobroknál
18:00 Karmazsin Népi Együttes Huszároké című ünnepi gálaműsora, művelődési ház színházterme
Tisztelettel meghívjuk a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar ünnepi hangversenyére a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház színháztermébe március 14-én, hétfőn 19 órától.
Műsoron:
Ludwig van Beethoven: István király nyitány
Franz Schubert: Rosamunda közzene
Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr fagottverseny
Doppler Ferenc: Magyar fantázia
Johannes Brahms: Magyar táncok
Bartók Béla: Magyar képek
Az Országjárók-Világjárók előadás-sorozat következő, 28. előadását március 17-én, csütörtökön 19 órától tartjuk a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében.
Az előadás címe: Nepál és Tibet csodálatos világa
Előadók: dr. Fodor István és dr. Munzlinger Attila
A belépés ingyenes.
Csíkszereda után szerdán Gyergyószentmiklóson is bemutatják Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című könyvét. A szerdán 18 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor-termében sorra kerülő esemény előtt beszélgettünk a szerzővel.
– Új kötet látott napvilágot. Hányadik ez a sorban, melyen Kisné Portik Irén neve szerzőként szerepel?

Rovatok
kavalkád.
egy/más.
(im)pulzus.
Témakörök
Támogatóink

